94 Kurt Vonnegut - Isten áldja meg, Mr. Rosewater!:
hallottam egyet s mást Vonnegutról, és az irodalmi randevúk sorában őt választottam a következő partnernek. nem biztos, hogy házasság lesz belőle - de feltétlenül baj-e ez, hiszen emlékeztetnem kell magamat ezen a ponton, hogy nem hiszek ilyen intézményekben :)
a stílus tőlem kicsit távol áll: egyenes, gyors, céltudatos, tele információval, nyelvi szépségekben nem túl gazdagon, nem erre helyezve a hangsúlyt, pontosabban, mintha szándékkal nem erre helyezné a hangsúlyt, megvetné azt. egyébként a sztori érdekes, a mondanivaló mindig aktuális, a humor miatt nem hat olyan súlyosnak, mint amilyen valójában. a világ legnormálisabb emberének szemével látottak valószerűtlennek tűnnek, mintha nem is ezen bolygón élnének a szereplők, épp ezért kell fokozottan odafigyelnünk, nehogy azt higgyük, itt valami mese van készülőben.
értettem a lényeget, ennek ellenére nekem túl egyértelmű volt, könnyen azonosultam a leírt enyészettel, egyáltalán nem tűnt futurisztikusnak az egész, a kapálózás szinte mindenhol jelen van...
nem nyújtott újat.
persze jön a szöveg: a macskabölcsőt, a bajnokok reggelijét kell először magunkhoz venni - nos, most nem fog menni, hiszen ugyan szimpatikus lány ez a vonnegut és aranyos, okos is, mégis hiányzik az a plusz, amitől egy csapásra kedvencem, újabb társam lehetne.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.