majommajompicsa

Úristen, milyen rég nem írtam be semmit. Pedig lett volna párat, csak kedvem nem volt hozzá...

157 J. M. G. Le Clézio - Fever: novellák. Nizzai találkozások. Különösen a zseni kisfiúról szóló rész tetszett.

158 Onetti - Rövid az élet: az utolsó lefordított darab, de az első, kánont meghatározó mű, amiből fél Dél-Amerika kibontakozott. Az író kettős élete után távozik a képzeletbeli városba, az életben való csalódása erkölcsi fertőben való alámerülést és végül menekülést eredményez. Borzasztó, egyben páratlan olvasásélmény.

159 Erland Loe - Naiv. Szuper: szuper, könnyed, az értelmetlenséget merőben más szögből közelítő mű, mint a fentebbi, mégis a naiv stílusa miatt nagyon tetszett.

160 Paul Davies - Hogy építsünk időgépet?: a naivszuperben is említett fizikus elmagyarázza a világtól elrugaszkodott mechanizmusokat: a relatív időt és annak átutazását.

161 Harry Mulisch - A menny felfedezése: ezt mingyá befejezem, aztán írok róla.

153 Eduardo Mendoza - Pomponius Flatus különös utazása

154 Vargas Llosa - Utazás a fikció birodalmába: Onettit elemező esszék, kötelező darab Onetti mellé

155 Juan Pablo Villalobos - Bunkerzsúr

156 Henry James - A csavar fordul egyet

146 Enrique Vila-Matas - Bartleby és társai: irodalomtörténeti áttekintő a nem-írókról. nagyon hasznos olvasmány, néhol szórakoztató is, de sokszor egy táblázattal helyettesíthető.

Voltak mások, sok félbe maradt. Nincs kedvem sem olvasni, sem fölírni. Ez van.

147 Onetti - A megvalósult álom: Novellák. Ezt biztos végigviszem. Onettis. Nem mindegyik jön át tökéletesen, néha sok a gondolatfolyam, amit csak ő érthet, nehéz olvasni, néha tele érzésekkel, amiket nem lehet nem átélni.

148 Cortázar - Bestiárium

149 Cortázar - Fantomas a vámpírok ellen: Vicces, műfajilag.

150 Cortázar - Itt és most

151 Inczédy Tamás - Nemlétező Szavak Enciklopédiája: erről teljesen nyilvánvaló módon nem tudok még egy mondatnyi kritikát sem írni. hihetetlenül büszke vagyok tomi papára, és nagyon jól szórakoztam a remek kikapcsolódást nyújtó könyv olvasása során.

152 Spiró - Tavaszi tárlat: megértük ezt is, a Csirkefej ellenére hozzányúltam Spiróhoz. nem bántam meg. azért remélem, nem sértődik meg, ha Kunderához hasonlítom ez alapján a műve alapján. lehet, hogy a korszak és téma, nem tudom.

---

Na most már tényleg, ölég!

145 Boris Vian - Tajtékos napok: pillanatai vannak, nekem sok, vagy inkább kevés önmagában

146 Roberto Bolano - Éjszaka Chilében: zseniális. még jó, hogy adtam Bolanónak még esélyt

147 Faulkner - A legyőzetlenek: kíváncsivá tett egy regényre is. ezeket típusú a novellákat annyira nem szeretem.

Valami volt még közben, de nem jut eszembe, meg félbe is hagytam pár dolgot. Ez van.

143 Ámosz Oz - Hirtelen az erdő mélyén: meglepetésektől mentes gyermekmese.

144 Németh László - Gyász: erről nehéz mit mondani, talán később. nagyon mély olvasmányélmény. nem kislányoknak való (ugye? nem én mondtam).

közben az Ulysesst épp a felénél otthagytam, talán majd egyszer felnövök hozzá. de elég volt, Szerb Antalnak van igaza, nem is lehet kérdés.

141 Kundera - Jakab és az Ura. Hódolat Denis Diderot-nak

142 Kundera - Nemtudás 

139 Roberto Bolaño - Távoli csillag: nem értem a hájpot, úgy megfejthetetlen egyszerre, hogy úgy érzem, nincs mit megfejteni rajta.

140 Sam Savage - Firmin: ez legalább magával ragadó. olyan, mint Chaplin, nevetésre késztet, de elgondolkodtat, rádöbbent. ezt mondjuk maga Firmin, a patkány mondja. megtanul olvasni, és geciintelligens amúgy. a börtönébe zárt író allegóriája. sajnálom az öreg alkeszt kicsit, hihetetlen melankóliával ír. de le a kalappal ezen irodalom előtt való tisztelgése előtt.

közben Bergman - Laterna magicát félbehagytam. nem érdekel, mint író, mert a filmjeiben ezt már mind elmondta, de érdekesen.

 138 Cortázar - Sántaiskola:

a posztmodern irodalom bibliája elég rágós falat - lehet, hogy a kilencesébe csak oliveirai korban és élettapasztalattal rúgható kavics, egyelőre inkább misztikus-metafizikai erőtől duzzadó titok.

139 Alekszandr Szolzsenyicin - Ivan Gyenyiszovics egy napja:

stílusában keveset ad, ám tartalmával betekintést annál inkább egy borzalmas kor leghidegebb sarkába. enyhe párhuzam az Az élet szép című Benigni filmmel, de itt a pozitív felszín mellé humor nem társul.

137 Bukowski - Ponyva:

ez még korábban volt. annak idején tartott egy ideig megtalálni a bukowski-életérzést, kétségtelen, de talán elég egyszer, egy ilyen passzban. azóta a filmbe is újra bele-belenéztem. anti-"do-something-be-something", kevés direkt utalással arra, hogy akkor minek is - szokás szerint. azért erőt ad, elszámoltat, satöbbi satöbbi...

műfajokkal játszik, kifigurázza azokat, tökéletesen banális dolgok egymás hegyén-hátán, de ez rendkívül humoros módon történik, el sem hiszi az ember, amit olvas, hogy ilyen le lehet írni, hogy ez most megtörténhet egy könyv lapján, hogy majd biztos felmenti az előzőeket azzal, hogy csak egy ostoba álom részei. de nem. a könyv mint fikció valósága szabad, megtehetünk bármit. egy űrlény is lehet alkoholista, nimfomán, perverz bombanő, de a Halál elől nem menekülhet, és aki a szálakat (őket) mozgatja: egy teltkarcsú, izzadtságszagú, életunt szeszkazán, egy nímand, egy taugenichts nyomozó.

"I could look at a woman's legs for hours."

be is idézem legjobb részt, mondjuk kell hozzá egy mikirurk, és hát elnézést a szerzőtől, de én azért szeretem a filmeket:

"This is a world where everybody's gotta do something.
You know somebody laid down this rule, that everybody's gotta do something.
They've gotta be something
You know, a dentist, a  pilot, an arc, a janitor, a preacher, all that.

Sometimes, I just get tired of thinking of all the things that I don't wanna do.
All things that I don't wanna be.
All places that I don't wanna go, like India, like get my teeth cleaned.

Save the whale, all that. I don't understand that.
You're not supposed to think about it.

I think the whole trick is not to think about it."

 136 Guillermo Martínez - Luciana B. lassú halála:

nem rossz kis könyv. logikája, eszelőssége, no meg persze argentínsága Sabatót juttatta eszembe, ami persze abból a szempontból sem lehet véletlen, hogy mindkettőjük természettudományos tanárember, jelen szerző matematikai logikával foglalkozik.

vannak nagyszerű pontjai a műnek, de inkább fellángolások: túlságosan ésszel felépített regényről van szó. eleinte nem értem a sok gyilkolászást, a krimis vonalat. később rájövök, hogy az író szándékosan hagy idáig jutni: játékot űz, amit fel is fed a sorok közt, mikor a nagy ellenfél előtt áll ő ugyanilyen értetlenül - tehát maga a műfaj még nem zár ki semmit, nem adhat előítéletre okot. ettől persze még jobban is elszakadhatna tőle, és jobban beleáshatna a lélekbe vagy a tények kontra metafizikába, ateizmus kontra jóságos isten kontra öldöklő angyal ellentétekbe, vagy rámutathatna, hogy a véletlen és a szabályos dolgok tényleg ugyanazon kijelentés két oldalról történő szemléletmódjától függenek csupán. jobban belegondolva talán az utóbbit még le is fedi, de ezt egyedüli mondandóként kevésnek érzem, de azt hiszem, többre nem képes, nem is akar képesnek lenni martínez.

majd talán még kap később egy esélyt. de még egyszer: se hús, se hal.

134 Hemingway - Fiesta: most már végignyomom az összeset lassan, de egyszerűen ez sem untatja meg az öreg tintást.

135 Marías - Amikor halandó voltam

meg volt pár abbahagyott: Rushdie - nekem nem ad semmit, igaz, mondjuk Marías se mindegyikkel, de legalább ő eloszlat egy-két gyermeki illúziót, ráadásul úgy, hogy nem arculbasz, hanem tanít.  

132 Hemingway - Haben und nicht haben

133 José Eustasio Rivera - Örvény 

131 Krasznahorkai László - Kegyelmi viszonyok:

megérettem a sátántangóra. ezek a kis novellák sem habkönnyűek ugyan, de túléltem őket. nehéz koncentráltan olvasni, ráadásul mindezt úgy tenni, hogy ne üljön rá az ember amúgy is mély hangulatára.

 130 Szabó Magda - Für Elise:

alapvetően tetszik a hangneme, rosszat mondani nehéz róla, de nem mondanám, hogy mélyen lenyűgözött volna. inkább a műveltsége, az igen.

közben feladtam Nabokov Gyér világát és Asturias Elnök urát. az első előtt értetlenül állok, a másodiknál meg átmenetileg elegem lett a dél-amerikai nyomortelepekből.

129 Juan Carlos Onetti - Egy névtelen sírra:

onettiről nehéz lelkesedéssel beszélni, olvasni még inkább nehéz ilyen módon. az egy névtelen sírra gyűjtemény kisregényekből, amelyek között kronológiai sorrendet nehéz lenne felállítani, ha nem tudnánk, hogy a lapok sorszámainak emelkedésével a keletkezési dátumok is növekszenek. a verem, első nagy sikere, épp úgy megállja a helyét, mint az utolsó halál és lányka, hangulatában alig érzek eltérést, mintha emberünk a teremtéstől a brausennel való találkozásig ugyanolyan vérdepresszióban szenvedett volna, ugyanolyan sötét szemüvegen, lemondással vizsgálta volna a körülötte lévő embereket santa maríában, a világ tulajdonképpeni szimbólumában. 

a második, búcsúzások kifejezetten tetszett a fentebb elmondottak ellenére, míg a birkózós történet szokatlanul (illetve a világ mércéjéhez mérten megszokottan) kerek, egyértelmű vonalon mozgó, kiszámítható, bezárt, történetként lezárt. ezt az utóbbit azért tartom fontosnak megjegyezni, mert egyikről sem mondható el, hogy ne lenne sui generis lezárt, de ennél az egynél mintha nem bírta volna ki az író, hogy szokványos történet keretei közé szorítsa a mondanivalóját. ennek megfelelően a legkönnyebb olvasmány ez a rész, ugyanakkor a legrejtélyességtelenességesebb (na csak azé) is, amit legkevesbé vennék később elő.

nehéz lenne azt mondanom, hogy nem magamban keresem a hibát, mikor nem értem meg mindig a mondanivalót, hiszen kissé kapkodva olvastam, mindenesetre ezen gyűjtemény után már majdnem minden felüdülés lesz.

már ha eltekint a szokványos történetvezetéstől, kiszámíthatóságtól.

megjegyzés:

a sui generist nemcsak a modorosság iránti epekedés illesztette (mindhárom nyílt e) a mondandóba, hanem hogy e sorok írásának napján édesanyám emailben megkérdezte, mit is jelent ez, aztán pár órával később magában a műben is előjött egy ponton. sajtszagú jel.

- Tizennyolc, baszod! Tizennyolc és szerelmes!
- Én egyiknek is örülnék.
 

tudományos tény, hogy a csodálatos júliát végtelenszer is meg lehet nézni.

ez az pista! 

"azt hiszem, "

azert tettem ezt idezojelbe, mert ez volt, ami ma belepeskor fogadott. itt halt meg, ennel a kezdetnel a laptopom. elmelkedhetnek rola, hogy most a sors miert is akadalyozta meg azt a bejegyzest, de nem lenne sok ertelme, mivel egyreszt ugye nem hiszek semmiben, masfelol nem volt semmi vilagmegvalto gondolat benne. no persze epp innen is vizsgalhato: az anti-sors felfedi magat, akadalyoz abban, hogy megismerjem annak pozitiv ellenpontjat, vagyis ahogy vesszuk: kenyszerit a megismeresre. teljesen nyilvanvalo, hogy a gonosz lucifer tevekenysegenek hasznossaga nagyobb, mint az olykor idetlenul vigyorgo, maskor meg bosszuallo angyaloke. a passzivitasuk, reakciojuk semmit sem er. a satan a marketinges vilag kedvence, a proaktiv isten, tehat igy maganak az oregistennek orokose.

egyebkent tegnap azt akartam elmondani, hogy a koordinatarendszeremet eltranszformaltak. das system wurde transformiert - passzivan. eddig en voltam az origo, most meg belecsoppentem egy olyan tengelyharmas koze, ahol nem rolam szol minden. pontosabban: nem korulottem szol minden. most velem szol minden, amiben bosegesen benne van a pofon, az eddig megkaphatatlan, es epp ezert csodalatos a lehetoseg.

 128 Semprún - A nagy utazás:

van oka annak, hogy nem olvasok mostanság: rosszal próbálkozom.

úgy érzem, kicsit morbid volna azt mondani, hogy a nagy utazás magával ragadja az olvasót, de ez volt az első gondolatom a művel kapcsolatban. már a húszévnél is lenyűgözött, ahogy az idővel játszik, és ezt itt is visszaköszön, de nem ez a központi szervező elem, ráadásul kiegészül olyan számomra kedves gondolatokkal, melyek hatására illyés-hemingway-semprún egy emberré gyúródik, aminek következtében nem is tudom már megmondani néhol, hol kezdődik az egyik vörös, hol folytatódik a másik. azt kell mondanom, hogy e szentháromság olyan példakép-ideál, amit másnál kevéssé találtam eddig meg: hiába tarkovszkij feneketlen mélysége, hiányzik belőle a forradalmi, cselekvő véna, én pedig életemnek ezen szakaszán még mindig fényévekre helyezkedem a keleti filozófiáktól.

a regényről magáról nem sokat írnék, mivel elemzőtehetségem sajnos meglehetősen korlátos (bármilyen modorosan hangzik is ez): két részre tagolja, első a vonatutazás és az abból kibontott emlékezés, előreemlékezés szálai (illetve természetesen ezek tetszőleges kombinálása), amelyben az író saját szemszögéből láttatja az eseményeket, majd a második, viszonylag rövid szakaszban már az egyik álneve mögé bújt karakterről ír eperháromban, ezzel is érzékeltetve, hogy a testéből már kilépett lélek nem képes többé a szenvedéssel együtt menetelni, bentmaradt a vállára nehezedett semuri fiú holttestével a vagonban.

konklúzió: a nagy utazást nem lehet megtenni.

---

a molyon egy értékelőt az zavarta, hogy ide-oda ugrál az időben az író. nem akartam azt mondani rá, hogy a kaviárnak márpedig halszaga van, nem értette volna. eszméletlen!

"Sóvárgásom Magdolnája halld hát:
 Hitem báránya szombatban ragadt"
 

127 Jorge Amado - Gabriela, szegfű és fahéj:

nem tudok végigérni rajta... azt hiszem, meghaladtam amadót, bőven. mondhatnám, hogy nem tud megújulni, de ennek semmi értelme nem lenne, hiszen a dona flor a gabriela után készült, és ott igenis találunk pluszt ehhez képest.

nem rossz a regény, de egyszerűen amado hangja mindig ugyanolyan (és ez itt unalmas, garcía márqueznél, és sokkal inkább vargas llosánál: nem). a trópusi forróság (ilyen és olyan) megszokottá válik - erről szó szerint mesélhetnék -, az álomvilág valósággá lesz, és ez a valóságrajz, amiért annyira kedvelt (vagy épphogy emiatt kényszerült kvázi-emigrációba az író) ez a mű is, önmagában nem képes lekötni az olvasót, engem. korunk számára kevés tanulsággal jár, az álszent ezredesek, ostyafalók mindennaposak a mi társadalmunkban is, azzal a különbséggel, hogy az álszentségük pofátlansággá emelkedett. a polgárpukkasztás már elmarad, gabriela bájai pedig nem elég romantikusak önmagukban. hiányzik belőle az afrovallás meg a szakszervezet is :)

sajnos ez egy idejétmúlt regény.

azért lehet, hogy megpróbálom befejezni.

 126 José Donoso - Határtalan vidék:

kisrégény egy világról, amiben az érzések egy bordélyházba száműztettek.

125 Augusto Roa Bastos - Embernek fia: 

garcía márquez és még sok mások előfutárának kikiáltott roa bastos regénye a chacóért zajló paraguay-bolívia háborúból. 

a stílusa remek, anekdotikus, laza szerkesztésű, eleinte azt hittem, be kell érnem novellagyűjteménnyel (hát, hiába garcía márquez lelkesedése az elbeszélésért, én a hosszabbat szeretem), aztán kezd fokozatosan összeállni a kép, rájövünk, hogy körökben gyűrűzünk befelé, aztán végülis oda is érkezünk meg, ahonnan indultunk. talán egy árva fejezet, amit nem tudok hova rakni (és utólag is került bele, ha jól tudom, már pedig jól tudom, mert gecire elolvastam az utószót), amúgy a kisember értelmetlen szenvedése, háborúk céltalansága szépen kerül ábrázolásra. eddig még lehetne klisés is azért, de nem az mondjuk. akik képesek tenni, tehetetlenek, akik tettekre készek, eredménytelenek, magányosságok, sok magányosság.

a "nuestra america" újabb érve a paraguayi spanyol-indián kettősségéből kibonta. ellentmondás a pénz és a porban csúszó, leprás közép közt.

A Szeretet ünnepét nem kezdhetném megfelelőbb alkotással, mint Michael Haneke Hetedik kontinens című műve.

Az idén 20 éves film a fogyasztói társadalom totális csődjéről szól, amint egy középosztálybeli család az egyetlen megoldásként a (kislány kívánságának amúgy megfelelően) a címben is szereplő helyre távozik (nálam túlvilág) azzal, hogy közösen öngyilkosságot követ el (igaz történet az alap). Nagyon megrázó és elgondolkodtató, talán Magyarországon aktualitását csak most éri el igazán. 

Mindenkinek melegen ajánlott a fa alá, bejgli mellé.