majommajompicsa

 128 Semprún - A nagy utazás:

van oka annak, hogy nem olvasok mostanság: rosszal próbálkozom.

úgy érzem, kicsit morbid volna azt mondani, hogy a nagy utazás magával ragadja az olvasót, de ez volt az első gondolatom a művel kapcsolatban. már a húszévnél is lenyűgözött, ahogy az idővel játszik, és ezt itt is visszaköszön, de nem ez a központi szervező elem, ráadásul kiegészül olyan számomra kedves gondolatokkal, melyek hatására illyés-hemingway-semprún egy emberré gyúródik, aminek következtében nem is tudom már megmondani néhol, hol kezdődik az egyik vörös, hol folytatódik a másik. azt kell mondanom, hogy e szentháromság olyan példakép-ideál, amit másnál kevéssé találtam eddig meg: hiába tarkovszkij feneketlen mélysége, hiányzik belőle a forradalmi, cselekvő véna, én pedig életemnek ezen szakaszán még mindig fényévekre helyezkedem a keleti filozófiáktól.

a regényről magáról nem sokat írnék, mivel elemzőtehetségem sajnos meglehetősen korlátos (bármilyen modorosan hangzik is ez): két részre tagolja, első a vonatutazás és az abból kibontott emlékezés, előreemlékezés szálai (illetve természetesen ezek tetszőleges kombinálása), amelyben az író saját szemszögéből láttatja az eseményeket, majd a második, viszonylag rövid szakaszban már az egyik álneve mögé bújt karakterről ír eperháromban, ezzel is érzékeltetve, hogy a testéből már kilépett lélek nem képes többé a szenvedéssel együtt menetelni, bentmaradt a vállára nehezedett semuri fiú holttestével a vagonban.

konklúzió: a nagy utazást nem lehet megtenni.

---

a molyon egy értékelőt az zavarta, hogy ide-oda ugrál az időben az író. nem akartam azt mondani rá, hogy a kaviárnak márpedig halszaga van, nem értette volna. eszméletlen!