majommajompicsa

Ő már tényleg a legutolsó lesz, de amúgy biztosan a legelsőnek is mondhatom. Habár minél idősebb (vagy tapasztaltabb) leszek, annál inkább érzem, hogy ezek a skálák, melyek rangsort felállítani hivatottak emberek, művek közt, nem is lineárisak, hanem valami gömbszerű, önhasonló, leírhatatlan alakzatot követnek, így attól függ, milyen szögből nézünk rá. Ennek ellenére sokszor egyértelműen látszik, hogy hol az eleje és hol a vége. Habár amikor a kritikustömegen nyomatom a pontokat, sokszor rájövök, nem kell nekem 5 érték sem... 3-ból meg tudom mondani vagy kettőből. Egyáltalán miért ragaszkodunk a kategóriákhoz, sorokhoz, számokhoz? Nehéz kérdés. Valaki biztos tudja a választ. De ez már megint csak olyan remélés, amely értelmetlen: nem kell tudni a választ, hiszen ez egy újabb olyan konkrétum lenne, mintha kategóriát határoznánk meg, azaz a válasz a kérdés egyetlen kategóriába való foglalása. Kicsit túlmagyarázom. Ezért nem szeretem a filozófiát és a matematikát, mert egyszerűsít, feltételez, hogy aki nekiáll, az legalább olyan intelligens, mint a szerző (azaz a szemlélődési sugaruk megegyezik), csak nem abból a szemszögből közelít. Mi van akkor, ha a lényeg ("the point") olyan messze van a kiindulástól, hogy nem elég általa adott r sugarú információval ellátni a tájékozódót, hanem ennél többre van szüksége? Miért szarja le azokat, akiknek többet kell magyarázni? Türelmetlen és irigy tudomány mind a kettő, amely elhamarkodottan kizár mindenki mást, akit magánál vagy környezeténél "hülyébbnek" ítél. Ennek megfelelően persze akárkivel akármi megértethető, csak időre van szükség és türelemre. Ez egy olyan sejtés, amire szintén várnék egy bizonyítást vagy cáfolatot.

66 Gabriel García Márquez - Száz év magány: először, mikor elkezdtem olvasni, nem értettem, mi a francot akar az illető, aztán utána kvázi-szakrális Bos primigenius lett. Ez azért elég kemény kifejezés, de azt hiszem, ha nem lennének ilyenek, nem lenne értelme az egész létnek sem. Persze a művészet megközelítése többoldalú lehet: valaki pusztán a történetben hisz és a mondanivalóban, valaki leszarja azt, csak a hangulatra és a szavak zseniális összefüggésére koncentrál. Én asszem, ha valaha csinálnom kéne valamit, a másodikat választanám. Akkor is, ha előszeretettel használok ilyen csinálokokat is, amit az előző mondatban. A közönségességnek van egyfajta jelentése. Visszatérve a regényre, mikor először sikerült magamévá tennem, azt hiszem, megváltozott valami bennem, vagy megváltozott valami bennem és sikerült magamévá tennem? Kb. ekkor lettem 100%-ig biztos benne, hogy amivel foglalkozom amúgy, az csak egy olyan sajtréteg, amit ha sikerülne lerágnom, megtalálnám magamat alatta. De sajnos néhol gecikemény, trappistás réteg van, amit finoman szólva nem könnyű elfogyasztani.

67 Gabriel García Márquez - A tábornok úrnak nincs, aki írjon: szerintem ez már idén volt. 2007

68 Gabriel García Márquez - Egy előre bejelentett gyilkosság története
: akkor ez is 2007.