majommajompicsa

119 Csingiz Ajtmatov - Fehér hajó:

Felkavaró. Ahogy fokozatosan lépésből rohanásba váltanak a balra tartó betűk, úgy nő bennünk a feszültség és a félelem. Tudjuk, mi fog következni, tudjuk, hogy a jó tragédiáját látjuk, tudjuk, mert tanulni csak abból lehet. Ébren kell, hogy tartsuk a jótakarásunkat, küzdenünk kell az értékvesztett ma ellen, ahol a hatalomvágy és a szükségletek közvetlen kielégítése uralkodnak az erkölcsös élet, kölcsönös tisztelet, megbecsülés felett, az én a társadalom, az én a mások felett. Az okozók - ez a legszörnyűbb - nem a mesék megtestesült gonoszai, pontosabban a fiú nem láthatja a magyarázatukat, mi igen. Az értékvesztettek nem ismerik fel önmaguk gyengeségét, erre épp a fogyatékosságuk indoka nem ad lehetőséget. Ismét a körülmények. Milyen lenne Orozkul, ha gyermeksírás zavarhatná végre álmát? Milyen lenne nagyanyó az elnyomottak félelme nélkül? Hát Szejdahmat ha izmai mellé ész is társulna? Bekej néni megfelelési vágy, kötelességérzés, meddőség nélkül? A nagyapa, ha az önzetlenül végigdolgozott életért jutalom is járna? Mindezek a tisztaság megtestesítője, a fiú előtt ismeretlenek, hiszen: a magyarázatok nélkül kell elérnünk a jót. Nincs mentség a gyengeségre, a rosszra. A jóság nem tűr félrebeszélést. A jósággal szemben nincsenek kétesen értelmezető törvények, kiskapuk. A jóság egzakt, pontos, a jóságot érezni kell, a jóságot érezzük, a jóság arcul legyintése is belemar a szívbe, gyomorba, amíg lepedőjét koszossá vagy húgyszínűvé nem mossuk (mossuk! koszossá mosni valamit!). Épp ezért a jóság szintjét nincs megbocsájtás, csak a jóság hallá változása az egyetlen járható út.
A kettős értéksíkon való ábrázolás iskolapéldája. Olyan érzésem van, mintha valami szupport vektor gépet látnék: a feladat megoldása a mi síkunkon nem lehetséges, egy másikon kézenfekvő, csak találjuk meg azt a fránya transzformációt.