majommajompicsa

Amikor a szarvasok megjelentek, azt hiszem, az volt életem legboldogabb pillanata. A réten feküdtem, és nyár vége felé járt, és mindent belengett a virágok illata. Az egész olyan furcsa volt, nem tudtam először, hol vagyok és hogy kerültem oda. Éreztem, hogy oda tartozom, és sírni kezdtem. Egész életemben csak ezt kerestem, ezt az egy pillanatot, amit mindenki más is keres, de én akkor megtaláltam. Gyönyörű volt. Kicsit hasonlóan tudnám leírni, mint mikor az utolsó másodpercben lefut előttünk életünk filmje, de nem az én filmem pergett ott akkor a szemem, értelmem belső kamerája előtt, hanem a táj történelme, a növények szárba szökkenése, gombák előbúvása a nedves talajból, a rovarok, rágcsálók születése, sólymok, héják és sasmadarak ahogy felpattintják kőkemény tojásuk falát, kergetőző svéd kislányok szamócával kosarukban, minden és mindenki olyan tökéletesen ideális állapotában, de a halál és pusztulás mindenféle jele nélkül. Néztem a felhőket a fejem felett, és arra gondoltam, hogy hányan teszik ezt még ábrándozva vagy megnyugvást találva. Arra gondoltam, hogy régen soha nem tudtam így őket bámulni. Nem érdekelt sem a formájuk, sem a sebességük, sem alakulásuk, sem szertefoszlásuk, most pedig bámultam felfelé, s a felhők vissza rám, hasukra festve a felvázolt életfilm. És elevenek voltak, és megelevenedett körülöttem minden, úgy, hogy én a tökéletes mozdulatlanságban feküdtem a hátamon a puha fűben. Utaztam, anélkül, hogy moccantam volna - hát erről beszéltek eddig? Nem is tudom, a nap hova tűnt az égről, de nem tűzött, és így nem is vakított el semmi. És akkor ott megjelentek ők. A két fenséges vad. Hatalmasak voltak, fejükön a dicsőség földi manifesztátumaként a roppant aganccsal, melyek ágai közt a szivárvány fényei cikáztak, mintegy elektromos ködfelhőként, melyet a legkíválóbb firenzei festők színeztek tökéletesre. És csak néztem, néztem őket, az agancsukat, azok színeit, és hallgattam a vibrációt, mely belezsongott az egész domboldalba és völgybe. A szívemből az agyamba fel és onnan újra le a szívembe és onnan mindenfelé szét. Áramlott azt a valami bennem és vibrált a levegő, a ködös agancs, a hangok színes kavalkádja a völgyben, a felhőkön, a filmen. Mi történhetett velem? Mi történhetett velem? Azt hiszem, találkoztam Istennel, és azóta sem hisznek nekem, de én sem hiszek magamnak - soha nem is hittem.